Építsünk télikertet, télikert építés!
Építsünk télikertet! A télikert építés hasznos lépései. Építsünk télikertet növényeinknek a téli fagy ellen, vagy az életterünk növelésre! A zimankós időben emlékeztetnek minket arra, hogy lesz még meleg és nyár, és leszünk még fürdőruhában a napsütésben. A legtöbb esetben azonban nem állunk neki télikertet csinálni, hiszen nagyon macerás, és persze drága is. Ez azonban nem feltétlenül igaz, hiszen egy kis kreativitással, vagy némi kompromisszumkészséggel igazán egyszerűen alkothatunk ilyen fedett kerteket.
Fólia ház
Ha nem az esztétikum a lényeg, hanem csak az, hogy télen is tudjunk termelni zöldségeket, akkor tökéletes megoldás egy fóliasátor is. Azt kell csak szem előtt tartani, hogy napos helyre kerüljön, illetve, lehetőleg kéttípusú műanyagot használjunk hozzá. Tehát: szükségünk lesz egy nagyobb darab átlátszatlan, és egy kisebb átlátszó fóliára, valamint egy tartószerkezetre. Ez lehet fa, amivel a legegyszerűbben dolgozhatunk, de lehet akár hulladék fém is, szinte bármi, ami a kertben fellelhető. Készítsünk egy keretet, amire majd magát a sátrat megkreáljuk, és erősen rögzítsük a földhöz. Építsünk télikertet, amihez fontos, hogy megfelelő támasztéka legyen, és kellőleg masszív legyen a szerkezet, hiszen a fóliával együtt nagy felületet képez, ami egy erősebb széllel kombinálva könnyen a télikert végét jelentheti. Az átlátszó műanyagot tegyük a déli oldalra, a többivel pedig borítsuk be a szerkezetet. Voila, el is készült a kis téli éléskamránk.
Télikert nem luxus
Ha nem szeretnénk a kertünket egy ilyen szerkezettel elcsúfítani, vagy éppen nincs lehetőségünk vagy igényünk egy ekkora télikertre, akkor jóval kisebben is gondolkodhatunk. Építsünk télikertet, de ebben az esetben inkább cserepes zöldségnevelés jöhet szóba, ám ettől még remekül működhet a dolog. Készítsünk egy magasabb ládát, ami olyan széles, mint egy ajtó. Fontos, hogy jól legyen szigetelve, nehogy a fagy bejusson a belsejébe, tönkretéve az elültetett növényeket. Ezután fogjunk egy kiszuperált ajtót, amiben a lehető legtöbb üveg van. Erre azért van szükség, hogy a téli nap sugarai előcsalogathassák a növényeket, valamint kellően bemelegítsék a ládát. Az ajtóval zárjuk le a télikertünket, és itt is fektessünk komoly hangsúlyt a szigetelésbe. Ezután jöhetnek a cserepek és a szép zöldségek.
Klasszikus megoldás
Ha a ház oldalához építünk egy zárt szigetelt helyiséget, melyet üveggel borítunk, akkor kapunk egy klasszikus télikertet. Ebben az esetben ráadásul nem csak a zöldségeknek tudunk teret biztosítani, hanem a többi növényünk teleltetéséről is gondoskodhatunk. Építsünk télikertet. Sőt, ha még a fűtést is kihozzuk, akkor akár egy nyugtató, trópusi kertet is varázsolhatunk ide, kertgarnitúrával, egy kisebb csobogóval, és rengeteg kellemes érzéssel. Bár ezt a télikertet megalkotni a legdrágább, ám a befektetés gyorsan megtérül. Nem is annyira a megtermelt zöldségek miatt, mint inkább azért, mert ezen túl telente nekünk nem kell lemondani a buja, zöldellő kert élvezetéről.
Télikert építéshez árajánlatot kérhet erre a linkre kattintva! Kattints ide!